Újra meg lehet nyitni a Puskás Ferenc Stadion középső lelátóját, amelyikre évek óta nem mehettek fel a szurkolók. A biztonsági okok miatt 2009 őszén lezárt épületrész állapota a tavaszi és nyári viharokban tovább romlott, amire egy júliusi szakértői jelentés is felhívta a figyelmet. A stadiont üzemeltető Nemzeti Sportközpontok vezetése úgy döntött, hogy a halaszthatatlan hiba- és vészhelyzet elhárítást összeköti a stadion befogadóképességének növelésével.

- Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra, így mindent elkövettünk, hogy októberre meg lehessen nyitni a középső lelátót. A statikai szakvélemény előírásai alapján megerősítettük a korrodált tartószerkezeti részeket és elvégeztük a szükséges állagmegóvási munkákat, így a korábbi 26-27 ezerről 38 ezer főre növeltük a Puskás Ferenc Stadion befogadóképességét – mondta Vígh László kormánybiztos.

A felújítás mintegy 40 millió forintba került. Vígh László hozzátette: 2016-ig biztosan a mostani Puskás Ferenc Stadionban játssza hazai meccseit a magyar válogatott, utána a létesítményt egy nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas atlétikai stadionná alakítják át, a nemzeti csapat pedig "átköltözhet" az új, 65 ezer fős nemzeti stadionba.

- Szívből örülünk a jó hírnek. Az utóbbi időben a magyar válogatott összes hazai mérkőzésén 10 ezer felett volt a nézőszám. Bízunk benne, hogy október 16-án a törökök elleni sorsdöntőnek mondható világbajnoki selejtezőn az immár kibővített Puskás Ferenc Stadion megtelik nézőkkel, és szurkolóink valódi aréna hangulatot varázsolnak a pályára. Külön köszönet azoknak a szurkolóknak, akik a legutóbbi mérkőzésen is buzdították a csapatot – mondta Borbély Zoltán jogi igazgató, az MLSZ szóvivője.

A Magyarország-Törökország vb-selejtezőre a jegyértékesítés jövő héten kedden kezdődik. Az Magyar Labdarúgó Szövetség a Hollandia elleni mérkőzésnél kedvezőbb áron kínálja majd a jegyeket, és ismét meghirdeti a családi szektor akciót.